Navigáció
Bejelentkezés

 

Ökumené Békéscsabán

Baptista, evangélikus, református, román ortodox, római katolikus testvérek töltötték meg az imahét ötödik napjának estéjén a békéscsabai evangélikus kistemplomot. Megszokott kép ez, hiszen évek gyakorlata szerint a város keresztyén gyülekezetei közös alkalmakon – az imahét minden estéjén más-más templomban – ünnepelnek. Ezen az estén Gáncs Péter a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte az liturgikus szolgálatot, dr. Kiss-Rigó László római katolikus megyéspüspök hirdette isten igéjét.

Az együttlét kezdetén Kutyej Pál az evangélikus közösség lelkésze és Gáncs Péter köszöntötte az ökumenikus gyülekezetet, majd az ugyancsak ökumenikus énekkar és zenekar szolgálata mozdította meg a hallgatók lelkét.

Kiss-Rigó László a nap alapigéjének – Jn 20,19-23 – alapján tartott szentbeszédében arról szólt, hogy Jézus, ahogyan itt az evangéliumi történetben tette, nem szemrehányással, számonkéréssel közeledik a ma egyházához, gyülekezeteihez, keresztyén emberéhez sem, hanem a békesség szavával, megértő szeretettel. „Pedig – mondotta a püspök – ahogyan akkor a tanítványok, mi is rászolgálhatnánk a feddésre. Hiszen sokszor elfordulunk tőle, megtagadjuk, eláruljuk őt.”

 

„Jó volt ma is együtt lenni – mondta az istentisztelet végén, záró köszöntésében Kutyej Pál – és reménység szerint a hét következő estéin is újra találkozunk, újra együtt ünneplünk.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek