Navigáció
Bejelentkezés

 

Hírek

A szívbéli derű déli napja – Missziói nap Kiskőrösön

A szívbéli derű déli napja – Missziói nap Kiskőrösön

Kiskőrös – Gördülékenyen, mondhatni óramű pontossággal zajlott le 2016. 05. 07-én, szombaton, Kiskőrösön a Déli Evangélikus Egyházkerület missziói napja, amelynek igazi sikerét mindazonáltal nem az eltervezett program példás előkészítése és lebonyolítása, hanem a közösséget teremtő Szentlélek remélt, ám „betervezhetetlen” jelenlétének megtapasztalása adta. Videó: Győri András TImótheus. Szöveg: T. Pintér Károly, fotó: Kiss Tamás, dr. Wagner Gyula

Bővebben…

A város szakrális és kulturális tere – Húszéves a dunaújvárosi evangélikus templom

A város szakrális és kulturális tere – Húszéves a dunaújvárosi evangélikus templom

Dunaújváros – 2016. május 14-én 10 órakor ünnepli a dunaújváros evangélikus templom fennállásának huszadik évfordulóját. Az istentiszteleten Gáncs Péter elnök püspök szolgál majd, s jelen lesz az MTV vallási műsora is. Az ünnepi megemlékezésen a Neopolis együttes zenél, ez követően pedig szeretetvendégségre hívják a részvevőket. Forrás: evangelikus.hu, dunaujvaros.com

Bővebben…

Új evangélikus templom épül Budapesten – VIDEÓKKAL!

Új evangélikus templom épül Budapesten – VIDEÓKKAL!

Budapest – Új evangélikus templom épül Budapesten. A pestszentimrei Luther-kápolna alapkövét Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke áldotta meg és helyezte el a közösség elöljáróival vasárnap délután. Szöveg: MTI, videó: Győri András Timótheus

Bővebben…

AZ ARATÁS REMÉNYSÉGÉVEL ÉPÜL A MAGTÁRTEMPLOM

AZ ARATÁS REMÉNYSÉGÉVEL ÉPÜL A MAGTÁRTEMPLOM

Budapest – Elhelyezték Pestszentimrén a Luther Kápolna alapkövét. Szöveg: Győri Gábor, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Futók hozták a bonyhádi gimnázium emléklángját – Ugrópályát avattak Bonyhádon

Futók hozták a bonyhádi gimnázium emléklángját – Ugrópályát avattak Bonyhádon

Bonyhád – Ünnepélyes keretek között átadták a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a szövetség korábbi elnökéről, Schulek Ágostonról elnevezett atlétikai ugrópályát. A negyvenmillió forintos beruházás 2015 augusztusában kezdődött a gimnázium területén, az atlétikai centrum és a kollégium közötti részen. A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) finanszírozásában a nemzetközi szabványnak megfelelő távol-, magas- és rúdugró helyeket alakítottak ki. Forrás: teol.hu, szöveg: Balázs László, fotó: Mártonfai Dénes, további forrás: MTI

Bővebben…

Gáncs Péter püspök prédikációja Szentháromság ünnepén

Budapest-Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség, konfirmációi ünnep, 2016. május 22. Videó: Győri János Sámuel

Bővebben…

Szociális és családügyi díjakat adtak át – A kitüntetettek között van az evangélikus Gryllus Vilmos és Lázár Zsolt is

Budapest – Csak akkor lehet sikeres egy állam, ha a közjó iránt elkötelezett emberek működtetik, akik egyszerre lelkesek és profik, akik nemcsak a szívüket, hanem a kezüket és az eszüket is hozzáadják a munkájukhoz – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Pro Caritate és a Pro Familiis díjak átadásán. A kitüntetettek között van az evangélikus Gryllus Vilmos és Lázár Zsolt is. Forrás: MTI, továbbá Facebook.com / Angyali Segítség az Ótemplomból

Bővebben…

Erőm és énekem az Úr – Lelkésszé szentelték Hajduch-Szmola Patrikot

Erőm és énekem az Úr – Lelkésszé szentelték Hajduch-Szmola Patrikot

Budapest – „Teológus hallgató még ennyit nem kérdezett Luther-kabátról” – így jellemezte dr. Szabó Lajos rektor köszöntésében Hajduch-Szmola Patrikot. Valóban, a Déli Evangélikus Egyházkerület idén elsőként ordinált lelkésze hat éve várta már a pillanatot, hogy végre felölthesse a liturgikus öltözetet. Ez a pillanat 2016. június 18-án jött el, amikor a fasori evangélikus templomban Gáncs Péter püspök lelkésszé avatta Hajduch-Szmola Patrikot. Szöveg: Kovács Barbara, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

„Mert én veled vagyok…” ApCsel 18,10 – Rekreációs napok a Déli Evangélikus Egyházkerületben

„Mert én veled vagyok…” ApCsel 18,10 – Rekreációs napok a Déli Evangélikus Egyházkerületben

Piliscsaba – A Déli Evangélikus Egyházkerületben az idei nyár – az előző évekhez hasonlóan – számos lelkészcsaládnak ismét a rekreációs napokkal kezdődött, aminek ebben az esztendőben Piliscsabán a Béthel Evangélikus Missziói Otthon adott helyet. Sokan ezeket a napokat elsők között jegyzik fel a határidőnaplójukba és tudatosan nem szerveznek más programot a dátumhoz. Hisz ilyenkor egész évre élményekben gazdag és örömteli pillanatokban lehet része nem csak a lelkésznek, hanem egész családjának.Szöveg: Kornseé Mária, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Nem vagy egyedül!

Nem vagy egyedül!

Orosháza- „…És elküldte őket maga előtt kettesével…” Ismét kettős lelkészszentelésnek örülhettek azok, akik 2016. június 25.én az orosházi evangélikus templomban összegyűltek. Kasza Gábor és Szöllősi István Sándor, mint teológustársak, jó barátok és mostantól, mint szolgatársak álltak egymás mellett az oltárnál. Szöveg: Kárnyáczki Eszter, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

„Legyünk készek számot adni reménységünkről!” – Pitvaros 200

„Legyünk készek számot adni reménységünkről!” – Pitvaros 200

Pitvaros – A hányatott sorsú falu alapításának 200. évfordulóját ünnepelte a helyi gyülekezet és a faluból elszármazott szlovákok küldöttsége. Az ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter püspök szolgált igehirdetéssel. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

EKE konferencia – ökumenikus nyitó istentisztelet

EKE konferencia – ökumenikus nyitó istentisztelet

Szarvas – Egyházi Könyvtárak Egyesülésének konferenciáján ökumenikus istentiszteletre gyűltek hétfőn a résztvevők a szarvasi Ó-templomban. Az alkalmon Gáncs Péter püspök szolgált igehirdetéssel. Fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Négyharminchárom – Munkaévkezdő konferencia a Déli Evangélikus Egyházkerületben

Négyharminchárom – Munkaévkezdő konferencia a Déli Evangélikus Egyházkerületben

Balatonszárszó – Van John Cage-nek, a zeneszerzőnek egy olyan műve, amely csupa szünetjelekből áll. Meg zenei utasításokból: allegro, dolcissimo és társai. Négy perc harminchárom másodpercig tart a mű, amelyben egyetlen hangszer sem szólal meg, mégis vannak hangok a csendben. Mozdulások, zajok, az élet hangjai. Előadók és hallgatók élvezni szokták, ha műsorra kerül John Cage 4’33 című darabja. Pont úgy, ahogy a déli kerület lelkészei élvezettel hallgatták az esti áhítatot, amely elénk hozta a különleges zeneművet. Szöveg: Szabóné Márai Marianna, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Nem a meghátrálás emberei vagyunk… – Lelkésszé szentelték Zahorecz Pált

Nem a meghátrálás emberei vagyunk… – Lelkésszé szentelték Zahorecz Pált

Kecskemét – Kecskeméten ismét ünnepelnek, de most nem megújult épületeknek vagy kerületi alkalmaknak örülünk, hanem annak, hogy Isten élő kövekből építi egyházát – kezdte igehirdetését Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke 2016. augusztus 27-én, amikor lelkésszé szentelte Zahorecz Pált. Szöveg: Hulej Enikő, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Egyházkerületi kórustalálkozót tartunk a Déli Evangélikus Egyházkerületben

Egyházkerületi kórustalálkozót tartunk a Déli Evangélikus Egyházkerületben

Békéscsaba – Az Egyházzenei Bizottság felhívását követve kórustalálkozót hirdetünk egyházkerületünk gyülekezeti kórusai számára – ezzel készülünk a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára és a jövő évi országos kórustalálkozóra.

Bővebben…

Aláírásgyűjtés a magzati élet védelmében

A magzati élet védelmében végzett munkához kéri Csávás Imre, a Magyar Keresztény Misszió Alapítvány koordinátora a Testvérek segítségét. Az alábbiakban a bemutatkozó levelét közöljük.

Bővebben…

Déli Evangélikus Egyházkerületi Kórustalálkozó

Békéscsaba – A Békéscsabai Evangélikus Kistemplomban 2016. október 29-én 16:00 órától kerületi kórustalálkozót tartunk.

Bővebben…

Kiút a rengeteg e-mail és a megfáradás zsákutcáiból.

Kiút a rengeteg e-mail és a megfáradás zsákutcáiból.

Budapest – Hetedik alkalommal hívta össze Gáncs Péter püspök és Deák László kerületi missziói lelkész a déli egyházkerület lelkészeit egy missziói konzultációra. Szöveg: Deák László, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

246 km-t futott, hogy megérintse Leonidasz király lábát

246 km-t futott, hogy megérintse Leonidasz király lábát

Kiskunhalas – 246 km kilométer hegyen-völgyön keresztül, 36 órás szintidővel. A világ legkeményebb futóversenye, nem vitás. Ez a Spartathlon, melyet 33 éve mindig szeptember utolsó hétvégéjén rendeznek meg. A Spárta-Athén távon számtalanszor bizonyítottak már a magyarok, hogy ultramaratonban (is) az élbolyhoz tartozunk. A világ egyik leghíresebb futóversenyéről a kiskunhalasi Jeszenszky Péterrel beszélgettett a bacsmegye.hu. Az evangélikus zsinati tag a magyar csapat tagjaként 35 óra 32 perc alatt, szintidőn belül teljesítette a távot. Forrás: bacsmegye.hu, szöveg: Kiss Mónika

Bővebben…

Felújítások zajlottak a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban

Felújítások zajlottak a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban

Budapest – Amíg a sztehlós diákok 825 fős népes tábora a jól megérdemelt nyári vakációját töltötte, az intézmény épületeiben több átépítés, felújítás is zajlott a nyári hónapokban. Az általános iskolában, a Zergelak régi szárnyában két új tantermet alakítottak ki, átépítették itt a mosdókat, a közlekedő részeket. Ezekben az új termekben kezdték meg tanulmányaikat az angol tagozatosok és a matematika-sakkpalota tagozatos első osztályosok az új tanévben. Szöveg: Vicziánné Salla Ildikó

Bővebben…

Szezonnyitó alapítványi bált tartottak a Vajdában

Szezonnyitó alapítványi bált tartottak a Vajdában

Szarvas – Hagyományosnak mondható, hogy az őszi bálok sorát a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a Szarvasi Vajda Péter Alapítvány rendezvénye nyitja. Az idén sem volt ez másképp. 2016. október 15-én rendezték meg negyedik alkalommal az evangélikus gimnázium tanulóinak támogatására szervezett eseményt az Árpád Szálló dísztermében. Szöveg: Kitajkáné Szántai Mária

Bővebben…

Pásztorlevél a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteinek az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának ünnepén

Pásztorlevél a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteinek az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának ünnepén

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa pásztorlevelet adott ki az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján. A püspökök azt kérik, hogy a levelet olvassák fel a lelkészek a 2016. október 23-i istentiszteleteken. Forrás: MEE PÜT

Bővebben…

Kontrasztok 24 órában – Hivatásgondozó nap a déli kerület lelkészei számára

Kontrasztok 24 órában – Hivatásgondozó nap a déli kerület lelkészei számára

Piliscsaba – Felhőbe burkolózott a Pilis október 21-én. Borongós, esős időben érkeztünk a Béthelbe. Erre csak ráerősített, hogy egy öntözőkanna állt a kápolna közepén a gyertya mellett. Isteni megöntözésre, lelki felfrissülésre vártunk a szolgálatba indulásunktól eltelt időre visszatekintve. Ez szokás szerint az 5-10-15… éve ordináltakat jelenti, ami most - a korábbi hasonló alkalmaktól eltérően - két-két évfolyamot foglalt magába. Azaz meghívást kaptak a 4-9-14… éve szolgálatba indítottak is. Szöveg és fotó: Győri Dávid

Bővebben…

Ahol Jézus is kórustag volt – Békéscsabán tartották a Déli Evangélikus Egyházkerület Kórustalálkozóját

Ahol Jézus is kórustag volt – Békéscsabán tartották a Déli Evangélikus Egyházkerület Kórustalálkozóját

Békéscsaba – Jézus is kórustag volt – mutatott rá az éneklés Istenhez és egymáshoz fűző szerepére Gáncs Péter püspök Békéscsabán, ahol 2016. október 29-én, szombaton a Déli Egyházkerület tartotta kórustalálkozóját. A hét gyülekezetből érkezett énekkar szakmai zsűri előtt mutatott ízelítőt repertoárjából. Ennek alapján választották ki azt a három kórust, amelyek az egyházkerület képviseletében az országos kórustalálkozón is részt vehetnek majd jövő májusban Szarvason. Szöveg: Zsíros András, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

A jövőért elkötelezve – Kerületi közgyűlés Délen

A jövőért elkötelezve – Kerületi közgyűlés Délen

Budapest – A Deák Téri Evangélikus Gimnázium adott otthont a déli kerület közgyűlésének az idei Márton-napon. Otthont a szó szoros értelmében, hiszen fölfele baktatva a lépcsőn körülvettek minket az iskolai diákjai által készített reformációs zászlók: tízéves fiúk girbegurba öltései, szép, könnyű kézzel rajzolt motívumok, 95 tétel lepedőnyi zászlóra írva. Mindenki hozzájárult a saját keze munkájával az ünnephez, a reformáció jubileumi évéhez. Szöveg: Szabóné Mátrai Marianna, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Kegyelmi pillanat – Beiktatták Unyi Anikót Baján

Kegyelmi pillanat – Beiktatták Unyi Anikót Baján

Baja – „Baja a lehetőségek városa, s ma új korszak kezdődik a bajai evangélikus gyülekezet életében” – mondta Lupták György esperes, püspökhelyettes, amikor november 12-én ünnepi istentisztelet keretében beiktatta hivatalába Unyi Anikót. Szöveg Unyi Anikó, fotó: dr. Sramó András

Bővebben…

Képriport a felújított 125 éves borjádi templomról

Képriport a felújított 125 éves borjádi templomról

Borjád – Ünnepre gyűltek össze a hívek, hogy együtt imádkozzanak a 125 éves borjádi templom felújítása után és hálát adjanak az elvégzett munkáért. Az alkalmon Gáncs Péter püspök szolgált. KÉPRIPORT! Fotó: Aradi András, Rózsahegyi Zoltánné

Bővebben…

Megújult a német evangélikus templom Mezőberényben – Óvodai jubileumot is ünnepeltek

Megújult a német evangélikus templom Mezőberényben – Óvodai jubileumot is ünnepeltek

Mezőberény – Az I. kerületi Evangélikus Egyházközség több mint egy év felújítási időszak után, a födém teljes renoválását és az ehhez csatlakozó komoly munkálatokat követően, advent első vasárnapján adott hálát Istennek megújult templomáért. Az időpont kiválasztása a gyülekezet történetével szorosan összefügg. A mezőberényi német evangélikus templom építése 1788 adventjén kezdődött, 1789 advent első vasárnapján már fel is szentelték, és a gyülekezet birtokba is vette. Szöveg: Lázárné Skorka Katalin. Fotó: mezobereny.hu, Bankó Pál, Lázár Péter, Abelovszky László

Bővebben…

Találkoztak az Északi és a Déli Evangélikus Egyházkerületek nyugalmazott lelkészei

Találkoztak az Északi és a Déli Evangélikus Egyházkerületek nyugalmazott lelkészei

Budapest – December másodikán hagyományos ádventi találkozójukon gyűltek össze az Északi és a Déli Evangélikus Egyházkerületek nyugalmazott lelkészei. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

8. KÖSZI Téli berek értékkereső tábor 18-29 éveseknek – Nagyveleg, 2017. február 2-5.

8. KÖSZI Téli berek értékkereső tábor 18-29 éveseknek – Nagyveleg, 2017. február 2-5.

Az új Téli berek tábor azoknak a 18-29 éves fiataloknak szól, akik még nem családos fiatal felnőttként keresik az útjukat, vagyis érettségizők, főiskolások, egyetemisták, pályakezdők.

Bővebben…

„Ne önmagunknak éljünk, hanem annak éljünk, aki meghalt értünk és feltámadott” – Imahétnyitó Szegeden

„Ne önmagunknak éljünk, hanem annak éljünk, aki meghalt értünk és feltámadott” – Imahétnyitó Szegeden

Szeged – A szegedi Dómban nyílt meg 2017. január 16-án az egyetemes imahét Fekete Károly református, Gáncs Péter evangélikus és Kiss-Rigó László katolikus püspökök részvételével. Forrás: szegedma.hu, további fotó: Barcza János

Bővebben…

Ökumenikus megemlékezés a málenkij robot áldozatairól Siklóson

Ökumenikus megemlékezés a málenkij robot áldozatairól Siklóson

Siklós – Huszonegyedik alkalommal emlékeztek meg a siklósiak az 1945. január 16-án elhurcoltakról, akik közül sokan életüket veszítették a munkatáborokban. Az ökumenikus kegyeleti ünnepségnek a helyi katolikus templom adott otthont, amely a kemény hideg ellenére megtelt az emlékezőkkel 2017. január 14-én, szombaton délután. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: siklosihirek.hu, fotó: Kacsúr Tamás

Bővebben…

A húsvéti gyertya lángja – Az ökumenikus imahét záróalkalmát tartották a pécsi székesegyházban

A húsvéti gyertya lángja – Az ökumenikus imahét záróalkalmát tartották a pécsi székesegyházban

Pécs – Fény töltötte be a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház hatalmas belső terét 2017. január 22-én, vasárnap este, mert a felekezetek lelkészei és papjai a Krisztus-gyertyáról vett fénnyel meggyújtották az emberek kezében lévő mécseseket. Ezzel a szimbolikus cselekedettel fejezték ki az ökumenikus imahét záróalkalmán, hogy Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk. Az istentiszteleten Udvardy György pécsi megyéspüspök felkérésére Gáncs Péter elnök-püspök hirdette Isten igéjét. Szöveg: Kovács Barbara, fotó: Loósz Róbert, Videó: Győri András

Bővebben…

Megjelent Szabóné Mátrai Marianna – Szabó Lajos (szerk.): A szabadság hét színe című kötet

Megjelent Szabóné Mátrai Marianna – Szabó Lajos (szerk.): A szabadság hét színe című kötet

Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerület fotópályázatot hirdetett a reformáció 500 éves évfordulója tiszteletére. Ebbe a jubileumi kiadványba a pályázat képei közül válogattak. A reformáció sarkalatos teológiai üzeneteit öntötték rövid mai mondatokba a kerület lelkészei, hitoktatói és gyülekezeti tagjai. – Forrás: Luther Kiadó

Bővebben…

Missziói nap 2017 – Bonyhád – Elindult a jelentkezés!

Missziói nap 2017 – Bonyhád – Elindult a jelentkezés!

Bonyhád – Megkezdődött az on-line jelentkezés a Déli Evangélikus Egyházkerület legnagyobb tömegeket vonzó alkalmára a Missziói Napra és a hozzá kapcsolódó SZÉLRÓZSA – Ifik és fiatalok ifjúsági találkozójára! Helyszín: Evangélikus Atlétikai Centrum, 7150–Bonyhád, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.

Bővebben…

Tucatnyi festményt hagyott a csabai evangélikus egyházra

Tucatnyi festményt hagyott a csabai evangélikus egyházra

Békéscsaba – Reformáció 500 – Várkonyi 70 címmel pénteken nyílt meg Várkonyi János békéscsabai festőművész tárlata a Munkácsy Mihály Múzeum Múzsák Termében. Az alkotó nem is olyan régen 42 olajfestményből álló gyűjteményt hagyott a csabai evangélikus egyházra, az utókorra. Forrás: www.beol.hu / Nyemcsok László, fotó: Lehoczky Péter

Bővebben…

Boglárka, a templomépítő – Evangélikus, református, baptista, katolikus – jó testvérek

Boglárka, a templomépítő – Evangélikus, református, baptista, katolikus – jó testvérek

Budapest – Pestszentimre – „A daru, a markoló elmegy, de amit felépítenek, az örökre a Nemes utcában marad” Mostani szolgálati helyére, a pestszentimrei evangélikus gyülekezet élére 2015 novemberében nevezték ki Horváth-Csitári Boglárkát. „Új élete” első tizennégy hónapjáról is beszélt a 35 éves, kétgyermekes lelkésznő. Forrás: Városkép magazin 2017. február 8. XXVI. évfolyam 2. szám 11. oldal

Bővebben…

Jó hírrel vizitáltak

Jó hírrel vizitáltak

Budapest – Otthonában vette át id. Pintér Károly az Ordass Lajos emlékplakettet. Fotó: T. Pintér Károly

Bővebben…

Püspöki látogatás Pestszentimrén

Püspöki látogatás Pestszentimrén

Pestszentimre – Gáncs Péter püspök böjt első vasárnapján meglátogatta a Pestszentimrei Gyülekezetet. Szöveg és fotó: Horváth-Csitári Boglárka.

Bővebben…

Káposztásmegyer: gyülekezetépítés 2.0

Káposztásmegyer: gyülekezetépítés 2.0

Budapest – Káposztásmegyer – Az Újpesti Evangélikus Egyházközösség tíz éve folyamatosan végzett káposztásmegyeri gyülekezetépítő missziója új lendületet kapott, hiszen nemsokára új templom épülhet Újpest legfiatalabb településrészén. 2017. március 12-én, vasárnap délután Gáncs Péter elnök-püspök tartott tájékoztatót erről a gyülekezet tagjainak. Szöveg és fotó: Haba Gábor

Bővebben…

KÖSZI Napvető tábor – 2017

KÖSZI Napvető tábor – 2017

Piliscsaba – KÖSZI Napvető kreatív tábor 7-12. osztályosoknak: 2017. július 16-22. KÖSZI Napvető kalandtábor 3-8. osztályosoknak: 2017. augusztus 6-12. Forrás: koszi.net

Bővebben…

Áldások a határon – sokszínű közösségben – Svéd–magyar lelkészkonferencia

Áldások a határon – sokszínű közösségben – Svéd–magyar lelkészkonferencia

Szeged – Kétévente adatik meg svéd és magyar lelkészek számára, hogy közös alkalmon vegyenek részt. Most április 6. és 10. között rendezték meg Szegeden a 7. svéd–magyar lelkészkonferenciát, amelyen az integritásról, az identitásról volt szó, és arról, hogy Krisztust „magunkra öltve” szolgálhatunk. Szöveg és fotó: Hulej Enikő, további szöveg: dr. Varga Gyöngyi

Bővebben…

Ragaszkodnunk kell a Bibliához és evangélikus értékeinkhez – A Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűlést tartott Mezőberényben

Ragaszkodnunk kell a Bibliához és evangélikus értékeinkhez – A Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűlést tartott Mezőberényben

Mezőberény – A Déli Evangélikus Egyházkerület 2017. április 22-én közgyűlést tartott a Mezőberényi I. kerületi Evangélikus Egyházközség tanácstermében. A résztvevők Lázárné Skorka Katalin helyi lelkész, esperes-helyettes áhítatával indították tanácskozásukat. Szöveg: Lázárné Skorka Katalin, fotó: Lázár Zsolt

Bővebben…

Gyülekezeti termet és parókiát szenteltek Gyomaendrődön

Gyülekezeti termet és parókiát szenteltek Gyomaendrődön

Gyomaendrőd – A felújított gyülekezeti terem és lelkész lakás felszentelésére gyűltek össze a hívek a gyomaendrődi evangélikus templomban a húsvétot követő első vasárnap. A hálaadó istentiszteleten Gáncs Péter elnök-püspök szolgált, aki kiemelte: a felújításra szoruló templom és a szép, modern gyülekezeti terem együtt adja a valóságot. Az oltári szolgálatot a gyülekezet lelkésze, Fülöp Mónika végezte. Szöveg: Fülöp Mónika, Ratkay Dorottya, fotó: Velő Nándor

Bővebben…

Valóra vált álom: átadták a Szeberényi gimnázium sportcsarnokát

Valóra vált álom: átadták a Szeberényi gimnázium sportcsarnokát

Békéscsaba – Régi álom volt, hogy sportcsarnokot kapjon a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium Szakgimnázium Általános Iskola Óvoda Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, ahova ma már több mint ezerháromszázan járnak. Az álmot jó néhány évvel ezelőtt az intézmény előző igazgatója, Kolarovszki Zoltán fogalmazta meg, és ma valósággá vált: április 30-án hivatalosan is átadták az intézmény sportcsarnokát a Luther utcai gyülekezeti ház mellett, az evangélikus kistemplom mögött. Forrás: behir.hu, szöveg: Mikóczy Erika, beol.hu, fotó: Lehoczky Péter

Bővebben…

A tanítványság folytatódik – Kovács Barbara ordinációja Pilisen

A tanítványság folytatódik – Kovács Barbara ordinációja Pilisen

Pilis – A Pilisi Evangélikus Egyházközség a reformáció ötszázadik évfordulójára lelkészt adott az egyháznak. Az idei év első ordinációján Gáncs Péter elnök-püspök lelkésszé szentelte Kovács Barbarát. Szöveg: Hajduch-Szmola Patrik, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Isten találkozni akar az emberrel – Barcsik Zoltán ordinációja Kecskeméten

Isten találkozni akar az emberrel – Barcsik Zoltán ordinációja Kecskeméten

Kecskemét – A média tele van gyorsan felejthető hullócsillagokkal (celebekkel), az egyházi sajtó azonban mostanában fiatal lelkészeket szólaltat meg. Az Evangélikus Élet aktuális számában Barcsik Zoltán mosolyog ránk – kezdte igehirdetését Gáncs Péter elnök-püspök, amikor a soltvadkerti hatodév végeztével, július 1-jén lelkésszé avatta a kecskeméti fiatalembert. Szöveg: Hulej Enikő, fotó: Hegedüs Gábor

Bővebben…

Köszönjük, Angi! Jó utat!

Köszönjük, Angi! Jó utat!

Budapest – Több, mint nyolcéves szívvel, lélekkel és hittel végzett irodavezetői munkát követően Jóné Jutasi Angelika férjével, Andrással, valamint gyermekeivel, Barbarával és Ádámmal együtt július 17-én egyéves dél-ázsiai tanítói szolgálatra készülnek. Szöveg: Gáncs Péter, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Emberhalászokká teszlek titeket – Külmissziói útra indul a Jó család

Emberhalászokká teszlek titeket – Külmissziói útra indul a Jó család

Budapest – „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35) – hangzott el a missziói felhívás a Jó család egyéves külmissziói útját megáldó kibocsátó istentiszteleten. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Új megbízott irodavezető a Püspöki Hivatalban

Új megbízott irodavezető a Püspöki Hivatalban

Budapest – Bánó Mariann bemutatkozása

Bővebben…

Újratöltés kőszegen

Újratöltés kőszegen

Kőszeg – A déli egyházkerület lelkész családjainak idei rekreációs napjaira július 3–6. között, a verbita missziós szerzetesek Szent Imre Lelkigyakorlatos Házában került sor Kőszegen. Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatala, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Épül a pestszentimrei templom

Épül a pestszentimrei templom

Budapest – Hamarosan kezdik a pestimrei Luther Kápolna tetőszerkezetének építését.

Bővebben…

Gyülekezeti házat szenteltek Bonyhádon

Gyülekezeti házat szenteltek Bonyhádon

Bonyhád – „A zsibriki nyitott templomajtó prédikálja Krisztust” – fogalmazott Gáncs Péter elnök-püspök. Augusztus 20-án, a bonyhádi templomszentelés évfordulóján, örömünnepre gyűltek össze a bonyhádi és környékbeli gyülekezetek tagjai. Az 1833-ban épített műemlék épület, iskola és tanítólakás a tavaly megkezdődött felújításnak köszönhetően, megújult külsővel és belsővel vált igazi gyülekezeti házzá a közösség számára. Szöveg: Aradi András

Bővebben…

A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába került a Bonyhádi Általános Iskola Vörösmarty Mihály Tagintézménye

A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába került a Bonyhádi Általános Iskola Vörösmarty Mihály Tagintézménye

Bonyhád – A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába került a Bonyhádi Általános Iskola Vörösmarty Mihály Tagintézménye 2017. szeptember elsejétől. Az általános iskola a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola tagintézményeként működik tovább. Szöveg: Varga Márta, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Hálaadás Mohácson

Hálaadás Mohácson

Mohács – Négy évtizedes lelkészi szolgálat után szeptember elsejével vonult nyugalomba Német Pál és felesége. A lelkészházaspár közel 34 esztendőn át pásztorolta odaadó hűséges szeretettel a Mohács-Magyarbóly-Siklósi Társult Evangélikus Egyházközség mintegy száz kilométer átmérőjű területén élő gyülekezeteket, vasárnaponként 4-5 istentisztelet tartva... Szeptember 1-én, az első immár hivatalosan is nyugdíjas napjukon, mohácsi otthonukban együtt adtak hálát Istennek az elvégzett szolgálatért az egyházkerület és az egyházmegye vezetőivel: Gáncs Péter püspökkel, Aradi András esperessel és Andorka Árpád egyházmegyei felügyelővel. A nap útmutató igéi jól intonálták a közös hálaadást: "Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre..." (Zsolt 90, 1) "Egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte." (1Kor 8, 6)

Bővebben…

Történelmi jelentőségű évnyitó Soroksáron

Történelmi jelentőségű évnyitó Soroksáron

Budapest – Soroksár – A címben szereplő kijelentés Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök beszédjében hangzott el 2017. szeptember 10-én. Történelminek nevezhető az évnyitó több vonatkozásban is. Egyrészt a világ evangélikusai most ünneplik az ötszáz éves reformációt. Luther Márton 1517. október 31-én tűzte ki a híres 95 tételt a wittenbergi vártemplom ajtajára. Történelmi, mert a soroksári evangélikusságnak eddig nem volt temploma. Magyarország kormánya jóvoltából azonban támogatást kapott a gyülekezet templomépítésre. Így a 23. kerületnek is lesz gyülekezési helye. Szöveg: Győri János Sámuel, fotó: Zákeus Média Centrum

Bővebben…

Lelkésznő öntözőkannával

Lelkésznő öntözőkannával

Budapest – Egy csinos, világoszöld öntözőkannát kapott ajándékba a püspöktől Darvas Anikó lelkésznő, akit vasárnap állítottak gyülekezetépítő szolgálatba az Újpesti Evangélikus Egyházközség káposztásmegyeri területén. Szöveg: Szabóné Mátrai Marianna, fotó: Haba Gábor

Bővebben…

Ha Szilvanap, akkor wittlichi diákok Szarvason

Ha Szilvanap, akkor wittlichi diákok Szarvason

Szarvas – A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a wittlichi Cusanus-Gymnasium 28 éve áll cserediák kapcsolatban. A tanulók minden év szeptemberében találkoznak: egyszer Németországban, egyszer itt, Szarvason. Ebben az évben a német diákok látogattak el hozzánk, és mint minden alkalommal, most is a Szilvanapokra időzítették az utazást. Ez alkalommal repülőgéppel érkeztek, így egy kisebb csapat várta őket 2017. szeptember 7-én, a Liszt Ferenc repülőtéren. Harmincegy diák érkezett, két kísérő tanárral. Szöveg: Mészáros Tünde

Bővebben…

A Balassák emlékezete

A Balassák emlékezete

Sárszentlőrinc – A sárszentlőrinci gyülekezet 2017. szeptember 17-én emlékezett neves lelkészére, Balassa Jánosra, halálának 175. évfordulóján. A Balassa János név inkább fiáról, a naggyá lett, Európa hírű sebészprofesszorról ismert, hiszen róla Budapesten, Szekszárdon is kórházat neveztek el, így – még a szakmai körökön túl is – az utókor őrzi nevét. Szöveg: Csepregi Erzsébet, fotó: Sárszentlőrinci Evangélikus Gyülekezet és Wagner Gyula

Bővebben…

Szólunk! – A kőbányai Óhegyen városmissziói és családi napot tartottak

Szólunk! – A kőbányai Óhegyen városmissziói és családi napot tartottak

Budapest – Megtelt a kőbányai Óhegy-park evangélikusokkal 2017. szeptember 16-án. A Pesti Evangélikus Egyházmegye, a Kőbányai Evangélikus Egyházközség, a X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a KÖSZI Keresztény Önkéntesek Csapata, a Reformáció 2017 és az Erős Vár FC támogatásával rendezték meg Szólunk címmel a városmissziói és családi napot. Remek programokkal várták az érdeklődő családokat és egyedülállókat, nem csak az egyháztagokat és gyülekezeti tagokat, hanem kicsiket és nagyokat, szomorúakat és vidámakat egyaránt. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Győri András Timótheus, hang: Gazsó Péter, Varga András, Varga Bence

Bővebben…

Korányi András tartott előadást Pakson

Korányi András tartott előadást Pakson

Paks – A paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban dr. Korányi Andrással, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettesével találkozhattunk. A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmával tartott előadást Hitek és tévhitek a reformációval és Luther Márton személyével kapcsolatban címmel. Szöveg és fotó: Wagner Gyula

Bővebben…

Csodák földjén – Templom épül Pestszentimrén

Csodák földjén – Templom épül Pestszentimrén

Budapest – Pestszentimre – Nyár végi ragyogó napsütésben érkezünk a pestszentimrei Nemes utca és István utca sarkára, ahol már messziről látjuk a magasodó betonfalakat és az égbe törő vasakat. Isten háza épül itt szorgos kezek munkájaként, s „ha az Úr is építi a házat”, a tavaly pünkösdkor letett alapkő után idén adventben templomszentelés lesz. Múlt év februárban még semmi, de semmi nem volt ebből. Se telek, se pénz, se terv, csak álom. Meg sok-sok imádság, amely meghallgattatott. Szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Ökumenikus számvetés a reformáció kincseiről

Ökumenikus számvetés a reformáció kincseiről

Sopron – Sokszínű napot szervezett 2017. szeptember 20-ra, a reformáció jubileumi éve alkalmából Sopron önkormányzata tudományos konferenciával, kiállításmegnyitóval és kerekasztal-beszélgetéssel – együttműködésben a helyi evangélikus és református gyülekezettel. Azt, hogy a program nem csak az egyháztagokat kívánta megszólítani, azt is jelezte, hogy helyszínül a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központot választották. Szöveg: Tóth Károly, fotó: Magasi Dávid, Nagy Szabolcs

Bővebben…

Hálaadó istentisztelet a Szarvasi Újtemplomban

Hálaadó istentisztelet a Szarvasi Újtemplomban

Szarvas – Vasárnap magyar-szlovák nyelvű termésáldó-hálaadó Istentiszteleten egész sor rendezvény és ünnepi alkalom vette kezdetét az Evangélikus Újtemplomban. Képriportot adunk közre a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség aratási hálaadó istentiszteletéről, amelyen többek között Gáncs Péter elnök-püspök is szolgált. Fotó: facebook.com / Ótemplomi Evangélikus Egyházközség, szöveg: szarvasihet.hu

Bővebben…

90 éves a csabacsűdi gyülekezet – Aratási hálaadó istentiszteletet tartottak

90 éves a csabacsűdi gyülekezet – Aratási hálaadó istentiszteletet tartottak

Csabacsüd – Aratási hálaadó istentiszteletet tartottak a kilencven éves csabacsüdi gyülekezetben. Megemlékeztek a gyülekezet korábbi szolgálattevőiről, így Chován Józsefről, Zátonyi Pálról, Nobik Erzsébetről, Deme Zoltánról, Pató Gyuláról és a jelenleg is szolgáló Láng Pálnak is köszönetet mondtak. Az alkalmon jelen volt a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Gáncs Péter és felügyelőasszonya, Lengyel Anna is. Forrás: facebook.com / Ótemplomi Evangélikus Egyházközség

Bővebben…

Evangélikus óvodák tanévnyitója volt Szarvason

Evangélikus óvodák tanévnyitója volt Szarvason

Szarvas – Az evangélikus óvodák évnyitó istentisztelete volt az Ótemplomban 2017. szeptember 24-én, vasárnap délután. Az óvodások, szülők, óvónénik megtöltötték a padokat. Horváth Z. Olivér iskolalelkész igehirdetését követően a legkisebbek szolgáltak az oltár előtt. Forrás: facebook.com / Ótemplomi Evangélikus Egyházközség

Bővebben…

Csírától a csülökig – avagy: ami kis lépés az emberiségnek, az nagy lépés egy papnénak

Csírától a csülökig – avagy: ami kis lépés az emberiségnek, az nagy lépés egy papnénak

Balatonszárszó – A gyakorló férjek minden bizonnyal jól ismerik azt a pillanatot, amikor feleségük makacs elszántsággal, ellentmondást nem tűrően rövid, tömör, lényegre törő kijelentést tesz. Példának okáért mondjuk ezt: „Szeptember 22–24. között papné találkozón leszek.” A férjek ilyenkor nem kérdeznek, ellenkezni nincs sem erejük, sem alkalmuk, tudomásul veszik a tényt, a papnék számára kiemelkedően fontos eseményt. Szöveg: Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, fotó: Fabiny Katalin

Bővebben…

Luther Márton romantikus arca – Időszaki kiállítás az EOM-ban

Luther Márton romantikus arca – Időszaki kiállítás az EOM-ban

Budapest – Gustav König és a protestáns romantika címmel nyílt időszaki kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban (EOM). A tárlatot Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg, aki szerint a Luther Márton életének fontos epizódjait ábrázoló rézmetszeteket szemlélve, visszatérhetünk a reformációval és magával a reformátorral kapcsolatos romantikus sztereotípiáink forrásához. Szöveg: Illisz L. László, fotó: Kalocsai Richárd

Bővebben…

Keresztvíztől szemfedőig – A reformációra emlékezve kiállítást nyitottak meg a rákoskeresztúri evangélikusok

Keresztvíztől szemfedőig – A reformációra emlékezve kiállítást nyitottak meg a rákoskeresztúri evangélikusok

Rákoskeresztúr – A Vigyázó Sándor Művelődési Házban igen családias hangulatú, bensőséges kiállítást nyitottak meg a rákosmenti evangélikusok. A gyülekezet tagjai összegyűjtötték a reformáció ötszázadik évfordulójára mindazokat a személyes tárgyakat, amelyeket a gyülekezet életéből, családjaik emléktárgyaiként eddig otthonaikban őriztek, de most nyilvánosság elé tárták féltve őrzött kincseiket. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Bővebben…

Gáncs Péter püspök vezetésével nyitották meg az ökumenikus imahetet Bernben

Gáncs Péter püspök vezetésével nyitották meg az ökumenikus imahetet Bernben

Bern – Szerte a világon január 21-én vette kezdetét az idei ökumenikus imalánc a keresztények egységéért. Ebből az alkalomból a berni Szentháromság-főplébániatemplom és a magyar nagykövetség ünnepi szentmisére hívta a svájci főváros keresztényeit, melynek keretében bemutatásra került a Soli Deo Gloria – A magyar protestáns reformáció 500 éve elnevezésű kiállítás is. Szöveg és fotó: Nagy Norbert

Bővebben…

Evangélikus püspök és felesége a házasság fontosságáról

Evangélikus püspök és felesége a házasság fontosságáról

Kaposvár – A házasság hete rendezvénysorozat keretében népes hallgatóság gyűlt össze a kaposvári HEK étteremben, hogy találkozzanak, és egy beszélgetést hallgassanak meg Gáncs Péter evangélikus püspökkel és feleségével a család és a házasság értékeiről. – Szöveg: Pongrácz Máté

Bővebben…

Gáncs Péter tárlatvezetése az Evangélikus Országos Múzeumban

Gáncs Péter tárlatvezetése az Evangélikus Országos Múzeumban

Budapest – 2018. február 14-én Gáncs Péter püspök tartott tárlatvezetést az Evangélikus Országos Múzeumban. Kameránkkal végigkövettük ezt, és megörökítettük gondolatait. – Videó: Győri András Timótheus

Bővebben…

Három püspök szolgált együtt Szegeden az imahéten – KÉPRIPORT!

Három püspök szolgált együtt Szegeden az imahéten – KÉPRIPORT!

Szeged – Immáron több évtized óta hagyomány, hogy az ökumenikus imahét keretében három püspök szolgál együtt Szegeden. 2018. január 23-án Gáncs Péter evangélikus, Kiss-Rigó László római katolikus és Fekete Károly református püspök osztották meg gondolataikat, és imádkoztak együtt a hívekkel. – Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Barcza János

Bővebben…

Isten kegyelmének koldusai vagyunk

Isten kegyelmének koldusai vagyunk

Baja – „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát” – Luther Márton szállóigéje olvasható azon az emléktáblán, amelyet 2018. február 18-án (Luther halálának emléknapján) avattak fel a bajai evangélikus templom utcára néző falán. – Forrás: baja.hu. Szöveg: Sándor Boglárka. Fotó: Kopri / snassz.hu

Bővebben…

Kondor Pétert választották a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökévé

Kondor Pétert választották a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökévé

Budapest – Déli Evangélikus Egyházkerület Szavazatbontó Bizottságának közleménye.

Bővebben…

Egyházkerületi elnökségtől és esperestől is búcsúztak a békésiek lelkészi munkaközösségi ülésükön

Egyházkerületi elnökségtől és esperestől is búcsúztak a békésiek lelkészi munkaközösségi ülésükön

Békéscsaba – A Kelet- és Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegyék lelkészei találkoztak 2018. április 10-én Békéscsabán a közös munkaévkezdő lelkészi munkaközösségi (LMK) ülésen. Csatlakoztak hozzájuk a Brassói Evangélikus Egyházmegye lelkészei is. Szöveg és fotó: Lázár Zsolt

Bővebben…

Áldjad lelkem az urat! – Közgyűlést tartott a Déli Evangélikus Egyházkerület

Áldjad lelkem az urat! – Közgyűlést tartott a Déli Evangélikus Egyházkerület

Harta – Utolsó alkalommal gyűlt össze a tisztújítás előtt az egyházkerület közgyűlése. Különleges alkalom volt a hartai, hiszen az általános tisztújítással egyidőben idén búcsúzik a kerület püspöke és felügyelője is. A rendben lezajlott püspökválasztást követően az egyházkerületi felügyelő választás ideje is eljött, aminek folyamatát a közgyűlés hivatalosan is elindította azzal, hogy a déli egyházmegyék és gyülekezetek ajánlásai alapján elfogadja a jelöltek listáját. Szöveg: Koskai Erzsébet és Kiss Tamás, fotó Kiss Tamás

Bővebben…

Felügyelőválasztás: Interjú Font Sándorral

Felügyelőválasztás: Interjú Font Sándorral

Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerületben a kerületi felügyelői tisztségre négyen is kaptak jelölést, közülük hárman vállalták a jelöltséget. Mindannyiuknak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Font Sándor bemutatkozását olvashatják. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Felügyelőválasztás: Interjú Haba Gáborral

Felügyelőválasztás: Interjú Haba Gáborral

Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerületben a kerületi felügyelői tisztségre négyen is kaptak jelölést, közülük hárman vállalták a jelöltséget. Mindannyiuknak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Haba Gábor bemutatkozását olvashatják. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Felügyelőválasztás: Interjú ifj. Zászkaliczky Pállal

Felügyelőválasztás: Interjú ifj. Zászkaliczky Pállal

Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerületben a kerületi felügyelői tisztségre négyen is kaptak jelölést, közülük hárman vállalták a jelöltséget. Mindannyiuknak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Ifj. Zászkaliczky Pál bemutatkozását olvashatják. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

„Krisztustól, Krisztus által vezetett egyházban szeretnénk élni”

„Krisztustól, Krisztus által vezetett egyházban szeretnénk élni”

Budapest – Kondor Pétert, a Déli Evangélikus Egyházkerület újonnan megválasztott püspökét március 5-én délelőtt, az eredményhirdetés utáni percekben kérdezhettük, miután dr. Solt-Száraz Csenge Gitta, a választási bizottság elnöke kihirdette az eredményt, amely szerint 56 szavazattal Kondor Péter kapta meg a déli kerület gyülekezeteinek bizalmát. Szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Bővebben…

 Kérdések a jövőről – Beszámoló a Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűléséről

Kérdések a jövőről – Beszámoló a Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűléséről

Harta – Gyönyörűen rendben tartott környezetben várták a hartaiak 2018. április 27-én az oda érkező közgyűlési tagokat. Halasi László lelkész és a gyülekezet hűséges tagjai örömmel üdvözölték az egyházkerület leköszönés előtt álló püspökét, Gáncs Pétert, és a megválasztott, beiktatásra váró új püspököt, Kondor Pétert. Szöveg: Koskai Erzsébet, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Friss, élettel teli közösség – Interjú Nagy Zoltánnal a jaminai templom felszentelése előtt

Friss, élettel teli közösség – Interjú Nagy Zoltánnal a jaminai templom felszentelése előtt

Békéscsaba – Május 6-án, vasárnap délután 15 órától a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Gáncs Péter ünnepi istentisztelettel egybekötve szentelte fel a felújított jaminai evangélikus templomot (Békéscsaba, Orosházi út 85.) és a gyülekezeti házat. Ekkor iktatták be hivatalába a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye megválasztott esperesét, Nagy Zoltánt, valamint egyházmegyei felügyelőjét, Liska Andrást is. A témáról, még az esemény előtt, a 7.TV Aktuális című műsorában Nagy Zoltán lelkésszel beszélgetett Szabó Rita műsorvezető. Forrás: behir.hu

Bővebben…

Püspökkenyér – Beszélgetés a kőbányai evangélikus gyülekezetben Gáncs Péterrel.

Püspökkenyér – Beszélgetés a kőbányai evangélikus gyülekezetben Gáncs Péterrel.

Budapest – A kőbányai gyülekezet Püspökkenyér című rendezvényén Gáncs Péter püspök, a Déli Evangélikus Egyházkerület leköszönő püspöke beszélt életéről, hivatásáról és világnézetéről. A Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség a pünkösdre készülés jegyében négyrészes sorozatot indított. A sorozat negyedik alkalmán a gyülekezet felügyelője, Zászkaliczky Zsuzsanna beszélgetett a püspökkel. Videó: Győri András Timótheus

Bővebben…

A Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott esperesei és felügyelői

A Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott esperesei és felügyelői

Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerületben megvannak az esperesi, illetve egyházmegyei felügyelőválasztás eredményei. Íme a lista. Forrás: Püspöki Hivatal

Bővebben…

Istentiszteletek pünkösdkor – Sportos hasonlattal élt az evangélikus püspök

Istentiszteletek pünkösdkor – Sportos hasonlattal élt az evangélikus püspök

Budapest – Esztergom – Kiskőrös – Országszerte miséken és istentiszteleteken emlékeztek meg az egyház születéséről a keresztények. Pünkösdvasárnap Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában beszélt arról a híveknek, hogy a krisztusi tanítás minden korban aktuális. Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke egy meglepetés-születésnaphoz hasonlította a pünkösdöt, míg a Déli Evangélikus Egyházkerület leköszönő püspöke, Gáncs Péter egy sportos párhuzammal élt. Forrás: hirtv.hu

Bővebben…

„Ti kinek mondotok engem?” – A Déli Egyházkerület családi missziói napja

„Ti kinek mondotok engem?” – A Déli Egyházkerület családi missziói napja

Budapest – A Pestszentimrei Sportkastély adott otthont pünkösdhétfőn, 2018. május 21-én a Déli Evangélikus Egyházkerület családi missziói napjának. Az alkalmon igehirdetés, kerekasztal-beszélgetés, fórumok, koncertek mellett sor került az istentiszteleten a nyugdíjba vonuló Gáncs Péter püspök búcsúztatására is. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna. Fotó: Kiss Tamás, Wagner Gyula, videó: Győri András Timótheus, technikus: Pónya Levente, Schrempf Krisztián, hangmérnök: Bornyász Péter, Garai György, kameraman: Győri András Timótheus, Sturmné Tomka Erzsébet

Bővebben…

Kis templom, nagy misszió

Kis templom, nagy misszió

Budapest – Budapest – Az 1990-es években közmegegyezés született Újpest önkormányzatában, hogy az újonnan épült, 25-30 ezer lakosú káposztásmegyeri térségben a három nagy történelmi keresztény felekezet, ha anyagi forrásai ezt lehetővé teszik, az önkormányzattól kapott építési telken templom vagy imaház létesítésébe foghat. A katolikus és református egyház már használatba is vette az újonnan felhúzott templomait. Az evangélikus felekezet most jutott el odáig, hogy szeretne élni a felajánlott lehetőséggel. A templom tervezése kapcsán azonban számos gond felmerült. Schneller Istvánnal, a templom tervező építészével beszélgettünk erről. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Font Sándort választották meg a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelőjévé

Font Sándort választották meg a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelőjévé

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteinek presbitériumai megválasztották a kerület új felügyelőjét. A választás érvényes és eredményes volt. A választás eredménye szerint, a gyülekezetek presbitériumai Font Sándort választották meg kerületi felügyelőnek – tudtuk meg a jelölőbizottság megbízott elnökétől, Kendeh Györgytől.

Bővebben…

Akik a remény útján haltak meg – ökumenikus imádság a meghalt menekültek emlékére

Akik a remény útján haltak meg – ökumenikus imádság a meghalt menekültek emlékére

Budapest – Június 20-án, a menekültek világnapján a Szent Egyed Közösség tagjai és barátai a világ számos pontján, többek között a budapesti Kaniziusz Szent Péter templomban is megemlékeztek azokról, akik az Európába vezető úton veszítették életüket, miközben háború, elnyomás, szegénység elől menekültek egy jobb jövő reményében. Szöveg: Szőke Péter, fotó: Merényi Zita / Magyar Kurir

Bővebben…

Püspökiktatásra készülünk

Püspökiktatásra készülünk

Szarvas – 2018. június 30-án, szombaton 11 órára a szarvasi Ótemplomba várják mindazokat, akik szeretnének részt venni Kondor Péter korábbi esperes, békéscsabai lelkész püspöki iktatásán. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat szeretnénk megosztani az Evangélikus.hu olvasóival. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, videó: Lázár Zsolt

Bővebben…

Beiktatták hivatalába Kondor Péter püspököt

Beiktatták hivatalába Kondor Péter püspököt

Szarvas – 2018. június 30-án a szarvasi Ótemplomban tartott ünnepi istentiszteleten iktatták hivatalába Kondor Pétert, a Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott, új püspökét, a Kelet-békési Egyházmegye korábbi, békéscsabai, esperesét. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna, Kiss Tamás, videó: Győri András Timótheus

Bővebben…

Augusztusban adják át a békéscsabai evangélikus Nagytemplomot

Augusztusban adják át a békéscsabai evangélikus Nagytemplomot

Békéscsaba – Jól halad a megyeszékhely központjában álló evangélikus Nagytemplom felújítása­. Bent a burkolásnál tartanak a szakemberek, kint a bádogosmunka és a festés is ­hamarosan befejeződik. A Hunyadi téren, a volt magtár épületében is nagyban dolgoznak, ott az asztalosmunkákkal végeztek. Forrás: beol.hu, szöveg: Busi Ottó

Bővebben…

Ellátogatott Pitvarosra az új püspök

Ellátogatott Pitvarosra az új püspök

Pitvaros – Az Ambrózfalva–Csanádalberti–Pitvarosi Egyházközségnek nagy öröme volt 2018. július 9-én. A Déli Egyházkerület nemrég beiktatott új püspöke, Kondor Péter Radosné Lengyel Annával, a kerület leköszönő felügyelőjével látogatást tett Pitvaroson. A püspök első, gyülekezetekben tett útjai között kereste fel az egyházközséget. A felügyelő a gyülekezet presbitere, tagja már évek óta. Szöveg: Csonka Zsuzsanna

Bővebben…

Elfoglalták a gyerekek a pestszentimrei evangélikus gyülekezet játszóterét

Elfoglalták a gyerekek a pestszentimrei evangélikus gyülekezet játszóterét

Budapest – Pestszentimre – Hivatalosan is használatba vették a gyerekek a pestszentimrei missziói evangélikus gyülekezet játszóterét. Az alkalmon áldást mondott Gáncs Péter nyugalmazott déli kerületi püspök, majd az ünnep grillpartival folytatódott. A gyülekezet lelkésze, Horváth-Csitári Boglárka beszámolóját olvashatják. Szöveg: Horváth-Csitári Boglárka, fotó: Facebook.com/Pestszentlőrinci-Pestszentimrei Evangélikus Egyházközség

Bővebben…

„Titokzatos az út, amely előtted áll” – Endreffy Máté ordinációja

„Titokzatos az út, amely előtted áll” – Endreffy Máté ordinációja

Kecskemét – Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület új püspöke első kecskeméti látogatása alkalmából 2018. július 14-én, szombaton ünnepi istentisztelet keretében lelkésszé avatta Endreffy Mátét. Szöveg: Hulej Enikő, fotó: Kiss Tamás

Bővebben…

Megosztották egymás között a feladatokat a püspöki tanács tagjai

Megosztották egymás között a feladatokat a püspöki tanács tagjai

Budapest – A püspöki tanács megállapodása szerint 2018. július 1-től dr. Fabiny Tamás elnök-püspök felügyeli a külügyeket, médiát és a gyűjteményeket, Szemerei János felügyeli az oktatást és a missziót, Kondor Péter pedig a diakóniát és az ifjúsági munkát a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Erről a testület 9/2018. (06. 25.) határozata szól. Forrás: PÜT

Bővebben…

Ordass Lajos püspökre emlékeztek

Ordass Lajos püspökre emlékeztek

Ordass Lajos püspök halálának negyvenedik évfordulóján megemlékezést tartott augusztus 10-én a Farkasréti temetőben az Ordass Lajos Alapítvány. Az alábbiakban dr. Fabiny Tibor professzor igehirdetését olvashatják. Szöveg: ifj. Fabiny Tibor

Bővebben…

Új lelkészt köszönt a nagyszénási evangélikus gyülekezet

Új lelkészt köszönt a nagyszénási evangélikus gyülekezet

Hivatalosan vasárnap kezdte meg szolgálatát a nagyszénási evangélikus gyülekezetben Győri Veronika Ágnes lelkésznő, aki Bács-Kiskun megyéből érkezett, ahol iskolalelkészként dolgozott. Forrás: Szeretlek, Nagyszénás

Bővebben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek